εїз ℒinike εїз

Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D

Gyümölcsös:

Áfonyás túrótorta

    Hozzávalók:

1 tojás, 2 tojásfehérje, 1 csipet só, 4 dkg búzaliszt, 2 dkg étkezési keményítő, 20 dkg áfonyakompót almaszörppel, 1 tk. őrölt Bourbon vanília, 35 dkg túró, 4 lap fehér zselatin, 1,5 dl tejszín, vaj a formához Elkészítés:

A sütőt 175 fokra előmelegítjük. A formát kikenjük, az aljára sütőpapírt teszünk. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájukat 3 evőkanál vízzel és 4 dkg cukorral habosra keverjük. A fehérjéket csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A lisztet az étkezési keményítővel a krémre hintjük, hozzáadjuk a habbá vert fehérjét, majd óvatosan összekeverjük. A tésztát a formába öntjük, és sütőben 15-20 percig sütjük. Ezután hagyjuk kihűlni. A túrót 10 dkg áfonyával és a maradék cukorral elkeverjük. 3 lap zselatint beáztatunk, és felolvasztunk. A zselatint a túrókrémhez keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és a túrókrémhez adjuk. A piskótaalapot kettévágjuk. Az alsó lapot visszarakjuk a formába, megkenjük a krém felével, majd ráfektetjük a másik lapot, és elosztjuk rajta a maradék krémet. A maradék 1 lap zselatint beáztatjuk hideg vízbe. A maradék áfonyát kissé felmelegítjük, felolvasztjuk benne a zselatint. Miután kihűlt, a tortára kenjük, és az egészet fóliával letakarva hűtőszekrényben 2 óráig dermesztjük. Krémes: Gesztenyekocka Hozzávalók: - a tésztához: 6 tojás, 6 evőkanál porcukor, 10 dkg rama sütőmargarin, 6 evőkanál finomliszt, fél csomag sütőpor, 2 evőkanál keserű kakaópor - a tepsi kikenéséhez: margarin, liszt - a krémhez: 1 csomag (49 g) főzni való vanília ízű pudingpor, 3 dl tej, 25-30 dkg porcukor, 20 dkg rama margarin, 50 dkg fagyasztott gesztenyemassza, 2 evőkanál rum - a tetejére: 6 dl habtejszín, 1 csomag habfixáló, 3-4 evőkanál kristálycukor, 2 evőkanál keserű

kakaópor Elkészítés:

A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, ez elektromos habverővel max. fokozaton 3-4 perc. Az olvasztott, de nem meleg margarint belecsurgatjuk, 1-2 percig tovább keverjük. A lisztet a sütőporral és a kakaóval összeforgatjuk, egyharmadát az előzőekre szitáljuk, de még nem keverjük el. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, egyharmadát a masszára kanalazzuk, óvatosan összeforgatjuk. A többi kakaós lisztet és tojáshabot ugyanígy, két részletben hozzáadjuk. Egy nagy tepsit margarinnal kikenünk, belisztezünk, és a tésztát 30 x 30 cm-es nagyságban rásimítjuk. Előmelegített sütőben közepes lánggal kb. 20 perc alatt megsütjük. A krémhez a pudingport a tejben, 10 dkg porcukorral ízesítve sűrűre főzzük, hűlni hagyjuk. A puha margarint először magában, majd a többi porcukorral keverjük habosra. A fölengedett, puha gesztenyemasszát átpasszírozzuk, a cukros margarinhoz keverjük a hideg vaníliakrémmel együtt, a rummal ízesítjük. Egyenletesn a tésztára kenjük. A tejszínt kemény habbá verjük, a vége felé először a habfixálót, majd apránként a cukrot szórjuk bele. Egyenletesen a gesztenyekrémre simítjuk, a tetejére kakaóport szitálunk, és rövid időre behűtjük, hogy egy kicsit megdermedjen. Tálaláskor forró vízbe mártott késsel kockákra vágjuk.


Karácsonyi:Csokis korong

Hozzávalók:

15 dkg + 3 dkg fehér csokoládé, 12-13 dkg vaj, 8-8 dkg kristály- és barna cukor, csipetnyi só, 1 zacsló vaníliás cukor, 1 tojás, 22 dkg + 1 ek. liszt, fél teáskanál sütőpor, 2 tk. kakaópor, 3 dkg étcsokoládé, sütőpapír, nejlonzacskó

Elkészítés:

A 15 dkg fehér csokoládét finomra daraboljuk. Robotgép haberőjével a vajat, a cukrot, a sót meg a vaníliás cukrot addig keverjük, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik. Beledolgozzuk a tojást, rászitáljuk a sütőporral elvegyített 22 dkg lisztet, és beleforgatjuk a felaprított fehér csokoládét.A tésztát két egyforma adagra osztjuk. Az egyik adagba belekeverjük a kakaóport, a másik adagba 1 ek. lisztet vegyítünk. Két, sütőpapírral kibélelt tepsibe evőkanálnyi halmot rakunk és 200 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük. Rácsra szedve kihűtjük. A maradék fehér csokoládét meg az étcsokoládét külön-külön finomra aprítjuk, majd meleg vízfürdőben megolvasztjuk és nejlonzacskóba töltjük. A zacskók egyik sarkát levágjuk, és a korongokat kidíszítjük. Kb. 20 percre a hűtőbe tesszük.

Mézes: Mézes zserbó Hozzávalók:

5 dkg margarin, 40 dkg liszt, 15 dkg cukor, 1 tojás, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 3-4 evőkanál tej, 6 dkg méz - a töltelékhez: 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja, 3 dl tej, 6 dkg búzadara, kb. 15 dkg baracklekvár

Elkészítés:

A margarint, az egész tojást, a cukrot, a tejet és a mézet gőz fölött összefőzzük. Ha langyosra kihűlt, hozzáadjuk a lisztet, a szódabikarbónát, és sima tésztává gyúrjuk. Négy cipóba osztjuk, és legalább fél órán át pihentetjük. Egyenként késhát vastagságúra nyújtjuk és sütőpapírral borított sütőlapon vagy a tepsi hátán előmelegített sütőben, 180 fokon 8-10 perc alatt megsütjük. A töltelékhez a tejet fölforraljuk, beleszórjuk a búzadarát, és lassú tűzön, folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Ha kihűlt, hozzáadjuk a cukorral habosra kevert margarint, reszelt citromhéjjal ízesítjük. A lapokat egyenként előbb vékonyan megkenjük lekvárral, majd krémet simítunk rá, és egymásra helyezzük őket. A tetejét porcukorral meghintjük, és néhány órai állás után szeleteljük.

Csokis:Csokikrémes málnatorta   Hozzávalók

: 17-18 dkg puha vaj vagy margarin, 12-13 dkg kristálycukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 3 közepes tojás, 17-18 dkg liszt, fél zacskó sütőpor, 4 evőkanál tej, 25 dkg málna, 15 dkg ét tortabevonó, 20 dkg mogyorós mugátkrém (Nutella), 4 dl tejszín, 2 zacskó habfixáló, 24 darab csokoládés ostyarúd (kb. 30 dkg),a forma kikenéséhez:margarin és zsemlemorzsa

Elkészítés:

- Robotgéppel a szobahőmérsékletű vajat a kétféle cukorral kikeverjük. Egyenként beledolgozzuk a tojásokat, és a tejjel váltogatja hozzáadjuk a sütőporral elvegyített lisztet. A tésztát margarinnal kikent, zsemlemorzsával meghintett 26 cm-es, kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőbe toljuk. 175 fokon (gáznál 2-es fokozat), kb. 20 percig sütjük. - A kihűlt piskótalapot keresztben félbevágjuk. Az alsó lapot tortatálra fektetjük, és karimát pattintunk köréje. Az átválogatott málnából egy maréknyit a díszítéshez félreteszünk. A bevonót 15 dkg nugátkrémmel együtt forró vízfürdőben megolvasztjuk. A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük, majd belevegyítjük a csokoládét. - Az alsó piskótalapot kevés csokoládékrémmel megkenjük. A málnával kirakjuk, a krém felével megkenjük, és a másik piskótalappal befedjük. A torta tetejét a maradék krémmel bevonjuk. Legalább 3 órára hideg helyre (hűtőszekrénybe) tesszük. - A maradék nugátkrémet megolvasztjuk, kisméretű nyomózsákba töltjük, és a tortára tetszőleges mintákat rajzolunk. A karimát eltávolítjuk, 22 ostyarudat félbevágunk, majd a darabokat a maradék nugátkrémmel körben a torta oldalához ragasztjuk. Végül a torta tetejét a félretett málnaszemekkel és maradék ostyarudakkal díszítjük.

Havas Háztető

Hozzávalók:6 tojásból sütött vékony piskótalap vagy 1 csomag készen kapható mézes tortalap a közepéhez: 25 dkg darált háztartási keksz, 4 evőkanál kristálycukor, 2 evőkanál rum, 2 evőkanál keserű kakaópor, 6 dkg rama sütőmargarin, 2,5 dl tej a vaníliás krémhez: 4 dl tej, 3 evőkanál kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag (40 g) főzni való vanília ízű pudingpor, 15 dkg rama margarin, a csokoládémázhoz: 10 dkg rama margarin, 2 evőkanál keserű kakaópor, 20 dkg porcukor, 4 evőkanál víz a tetejére: 10 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

A piskótát hosszában 3 részre vágjuk, ha mézes lapot használunk, az már fel van csíkozva. Egyet tálra teszünk belőle. A közepére valókat összegyúrjuk és a tészára, hosszában, félhenger alakban ráfektetjük, rásimítjuk. A krémhez valókból, a margarin kivételével sűrű krémet főzünk. Amikor már csak langyos, a margarint is belekeverjük. Ezt a krémet nedves késsel, háromszövet alakítva a tésztára kenjük, és a másik két tésztalappal oldalról megtámasztjuk. Így lesz olyan a formája, mint a háztető. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk. A mázhoz valókat kevergetve simára főzzük, a tészta tetejét ezzel bevonjuk, és mielőtt teljesen megszilárdulna, kókuszreszelékkel is meghintjük. Miután megdermedt, forró vízbe mártott késsel jó ujjnyi vastagon felszelteljük

Keksztekercs:

Hozzávalók:25 dkg háztartási keksz, 15 dkg porcukor, 10 dkg vaj, 2 evőkanál kakaó, kb. 1 dl tej Krém: 15 dkg rama margarin, 10 dkg porcukor - habosra keverve

Elkészítés:

Őröld meg vagy törd össze a kekszet, majd add hozzá a cukrot, a vajat és a kakaót. Keverd jól össze, és adj hozzá annyi tejet, amennyit felvesz (kb. 1 dl). Pihentesd 30 percig, utána porcukrozott gyúródeszkán sodord ki. A kinyújtott tekercset megkenjük a margarinos krémmel, majd feltekerjük szorosan. Hűtőben alufóliába tekerve dermedésig hagyjuk, majd utána szeleteljük.

kinder pingu_:

Kinder pingui recept

hozzávalók 4 főre 

Tésztához (2 laphoz):    

  •   6 tojás    
  •   6 ek cukor    
  •   6 ek melegvíz
  •   6 ek liszt
  •   2 ek keserű kakaópor
  •   1 cs sütőpor

Tejszínes krémhez: 

  •   5 dl tejszín (Hulala)
  •   1 cs étkezési zselatin
  •   1 ek folyékony méz 
  •   1/2 kk vaníliaaroma

Csokoládés krémhez:

  •   15 dkg csokoládé
  •   10 dkg margarin
  •   1 ek víz
  •   2 ek olaj

Bevonathoz:

  •   20 dkg étcsokoládé
  •   10 dkg margarin
  •   3 ek olaj
  •   1 ek víz
  •   1 ek porcukor

    elkészítés 

  • A tésztához a tojások sárgáit fehéredésig keverjük a cukorral, apránként adjuk hozzá a vizet, és keverjük bele a sütőporos, szitált lisztet.
  • A végén a kakaóport szitáljuk bele, és lassan elegyítjük a masszával, majd a tojások keményre vert habját is óvatosan keverjük hozzá.
  • A tepsit olajozzuk ki, béleljük ki sütőpapírral.
  • Felezzük el, majd előmelegített sütőben 200 °C-on a 2 lapot süssük ki.
  • A zselatint áztassuk be 6 evőkanál vízbe, 5-10 percig hagyjuk állni, míg megduzzad, majd lassú tűzön, kevergetve langyosra oldjuk fel, hogy áttetsző zselét kapjunk.
  • Közben verjük fel a tejszínt kemény habbá, és keverjük össze a zselatinnal.
  • Lassan csorgassuk bele a mézet.
  • Az alsó lapot visszatesszük a tepsibe, a krém felét egyenletesen simítsuk rá, és tegyük hűtőbe.
  • Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét a vízzel, és amikor már felolvadt, adjuk hozzá a margarint és az olajat, és jó alaposan keverjük el, míg egyneművé válik.
  • Ha kissé lehűlt, terítsük a tejszínes rétegre.
  • Ismét tegyük hűtőbe dermedni.
  • Amikor a csokis réteg megdermed, tegyük rá tejszín másik felét, és azt is kenjük rá.
  • Erre kerül a másik lap, amit szintén csokoládéval vonunk be.
  • A süteményt tegyük vissza a hűtőbe.

Sport szelet

Sport szelet recept

hozzávalók 10 főre 

tetejére

elkészítés 

  1. A kekszet ledaráljuk, majd belekeverjük a kakaót és a porított vaníliarudat.
  2. A vajat, a tejet és a cukrot addig melegítjük, míg a cukor teljesen elolvad.
  3. A meleg tejes egyveleget a kekszhez adjuk, a rumaroma kíséretében. Alaposan összedolgozzuk.
  4. A tésztát sütőpapírral bélelt (kb. fél gáztepsinyi méretű) tepsibe egyengetjük és hűvösebb helyen, 1-2 órán át szikkadni hagyjuk.
  5. A darabokra tört csokit vízgőz felett felolvasztjuk, hozzákeverjük az olajat és bevonjuk vele a tészta tetejét.
  6. Megvárjuk, míg a csokimáz megdermed, s csak aztán szeleteljük.
  7. 30 perc alatt kész ;)

Raffaello szelet

Raffaello szelet 2. recept
elkészűlet:30perc sűtés :20perc

hozzávalók 8 főre 

A tésztához:

  • 6 tojásfehérje
  • 20 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • csipetnyi só
  • késhegynyi sütőpor

A krémhez:

  • 6 tojássárgája
  • 1 cs vaníliás pudingpor
  • 4 dl tej
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg margarin
  • 1 cs Dr.Oetker zselatin fix
  • 1 mk mandulaaroma
  • 10 dkg kókuszreszelék

story 

A már jól ismert recept, némi változtatással.A krém nekem soha nem dermedt meg kellőképpen, ezért tettem hozzá zselatin fixet. A tészta lazasága miatt pedig a sütőport. Nagyon jól sikerült, mutatós és jól szeletelhető, nem csúszik szét. Ahogy kihűlt, a gyerekek rögtön elfogyasztották. :)

elkészítés 

  1. A tojásfehérjéket a cukorral, sóval felverjük kemény habbá, majd a lisztet a sütőport és a kókuszt hozzákeverjük.
  2. gy kb 27 x 35 cm-es tepsibe sütőpapírt teszünk, beleöntjük a tésztát és kb. közepes lángon (180 fokon), légkeveréses sütőben 20 percig sütjük (em szabad pirosra sütni, mert akkor kemény, rágós lesz a tészta).
  3. A tojássárgákat a tejjel, a cukorral, a mandulaaromával és a pudingporral összekeverjük és pudingot készítünk belőle.
  4. Ha kihűlt, akkor  a margarinnal és a zselatin fix-szel robotgép segítségével kikeverjük, rákenjük a tészta tetejére és megszórjuk a kókuszreszelékkel.
  5. Hűtőben dermesztjük, majd szeleteljük.

Kinder Bueno

Kinder Bueno recept
elkészűlet:45 perc sűtés:30perc

hozzávalók 6 főre 

Tésztához:

  • 6 tojásfehérje
  • 7 dkg cukor
  • 1 ek olaj
  • 2 dkg liszt
  • 1 dkg zsemlemorzsa
  • 1/2 cs sütőpor
  • 11 dkg vágott dió

Krémhez:

  • 0,5 l tej
  • 6 tojássárgája
  • 25 dkg cukor
  • 1 cs vaníliás puding
  • 3 dkg liszt
  • 10 dkg olvasztott csoki
  • 25 dkg vaj

Többi réteghez:

story 

Nagyon hasonlít az íze a Kinder Bueno-hoz, és isteni finom.

elkészítés 

  1. A tojásfehérjéket a cukorral felverjük.
  2. Hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a zsemlemorzsát és az olajat.
  3. Tepsibe tesszük, és megszórjuk a dióval.
  4. Előmelegített sütőben 180 fokon, kb. 30 percig sütjük.
  5. A tésztát megkenjük a mogyorókrémmel.
  6. Ezután elkészítjük a krémet: a tojássárgákat, a pudingport és a lisztet simára keverjük egy kevés tejjel (a fél literből).
  7. A maradék tejet a cukorral felforraljuk
  8. A pudingos masszát hozzáöntjük a tejhez, majd folyamatos kevergetés mellett besűrítjük.
  9. A krémet elfelezzük, az egyik feléhez hozzáadjuk az olvasztott csokit.
  10. A vajat simára keverjük és elfelezzük. Az egyik felét a csokis krémhez adjuk, a másikat a sárgához.
  11. A mogyorókrémes tésztát megkenjük a sárga krémmel.
  12. A háztartási kekszeket tejbe áztatjuk, majd beborítjuk vele a süteményt.
  13. Erre kerül a csokis krém.
  14. A 2 dl tejszínt habbá verjük, és a sütemény tetejére simítjuk.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 18
Heti: 78
Havi: 312
Össz.: 229 583

Látogatottság növelés
Oldal: sűtis receptek
εїз ℒinike εїз - © 2008 - 2024 - linacskah.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »